Cégalapítás támogatással mikro- és kisvállalkozások számára

Hogyan nem lesz teher egy vállalkozás

Egy mikro- vagy kisvállalkozás vezetése sokszor furcsa helyzet. Az ember azért indít vállalkozást, mert ért valamihez. Lehet grafikus, tanácsadó, fejlesztő, kereskedő vagy szakember a saját területén. Aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy adózási szabályoknak olvas utána, hivatalos leveleket kezel, szerződéseket próbál értelmezni, és közben azon gondolkodik, hogy ezért tényleg érdemes volt elindítani egy vállalkozást? Pedig eredetileg nem ezért lett vállalkozó. Jó lenne, egy olyan szolgáltató, akinél mindez egykézből elérhető.

Amivel minden vállalkozásnak foglalkoznia kell

Egy nagyobb cégnél természetes, hogy külön csapat foglalkozik a jogi ügyekkel, a számvitellel vagy az adminisztrációval. A mikro- és kisvállalkozások azonban egészen más helyzetben vannak.

Sok esetben a tulajdonos az, aki:

  • megszervezi a cégalapítást,
  • figyeli az adózási változásokat,
  • kezeli a hivatalos ügyeket,
  • utánanéz a jogi kérdéseknek,
  • és közben még a vállalkozását is működteti.

Nem azért, mert szeretné, hanem mert nincs külön szakember minden területre.

Egy helyen minden, amire egy kisvállalkozásnak szüksége lehet

Vannak olyan szolgáltatók, mint a Company Assistant Service, akik felismerték, hogy azzal segíthetünk legjobban az ügyfeleiknek, ha nem csak a székhelyet és az ahhoz szorosan kapcsolódó szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleiknek, hanem az egyes szakterületeket is támogatják. Így ők azzal foglalkozhatnak, amihez a legjobban értenek, és még építhetik is a vállalkozásukat.

A legtöbben a székhelyszolgáltatás kapcsán találkoznak először azzal, hogy bizonyos feladatokat ki lehet szervezni. Ilyenkor általában a postakezelés vagy a hivatalos ügyintézés jut eszünkbe. Pedig egy megfelelő székhelyszolgáltatóval akár még az iparűzési adó is részben vagy egészben megtakarítható. Ennek lehetőségeiről egy erre a célra létrehozott oldalunkon olvashat:
Minden amit az iparűzési adóról tudni kell

Az adóoptimalizálás mellett egyéb területeken is segítséget jelenthet egy ilyen szolgáltató.

Cégalapítás

A cégalapítás izgalmas időszak, azonban egyben rengeteg kérdés forrása is. Ráadásul a jogszabályok megfelelő ismerete nélkül könnyen olyan hibát véthetünk, ami később komoly hatással lehet a vállalkozásra, akár büntetést is eredményezhet. Mindezek mellett pedig a cégalapítás folyamata is elég összetett, és több időt és energiát vehet igénybe, amennyiben nem vagyunk tisztában vele. Eddigi tapasztalatunkra támaszkodva és szakmai partnerünk segítségével mi végigkísérjük ügyfeleinket a folyamaton, így a cégalapítással kapcsolatos ügyintézés egyszerűbbé és átláthatóbbá válik.

Kézbesítési megbízotti szolgáltatás

Ha vállalkozása külföldi tulajdonossal rendelkezik, vagy Ön külföldön él, szüksége lesz egy olyan címre, ahova a hivatalos levelei érkeznek. Kézbesítési megbízotti szolgáltatásunkkal gondoskodunk arról, hogy a küldeményeit időben átvegyük, és a lehető leghamarabb továbbítsuk Önnek, így nem marad le egyetlen határidőről sem.

Jogi és számviteli tanácsadás

Nem minden vállalkozás engedheti meg magának, hogy saját jogászt vagy pénzügyi szakembert alkalmazzon. Mégis nap mint nap felmerülnek olyan kérdések, amelyek szakértelmet igényelnek:

  • hogyan érdemes kialakítani a cég működését,
  • milyen jogszabály vonatkozik a tevékenységre,
  • szerződésírás, szerződés véleményezés
  • milyen adózási előírásokat kell betartani,
  • milyen számviteli dokumentumok elkészítésére van szükség.

A Company Assistant Service Kft.-nél jogi és számviteli tanácsadással segítjük ügyfeleinket, illetve igény szerint jogász és könyvelőt is tudunk biztosítani.

A Company Assistant Service Kft.-nél hiszünk abban, hogy egy vállalkozás sikere nemcsak a jó ötleteken múlik, hanem azon is, hogy milyen háttértámogatás áll mögötte, ezért ügyfeleink számára nem csupán székhelyszolgáltatást nyújtunk. Ügyfélközpontú vállalkozásként az a célunk, hogy a mikro- vagy kisvállalkozásnak ugyanaz a biztonság és szakértelem járjon, amelyet a nagyvállalatok élveznek. Legyen szó iparűzési adó optimalizálásról, jogi és számviteli tanácsadásról, kézbesítési megbízotti szolgáltatásról, folyamatos szakmai támogatásról, mindezt ráadásul egyhelyen.

készítette a Company Assistant Service Kft.

Iparűzési adó számítás vállalkozóknak

Iparűzési adó 2026 évi összefoglaló: Amit minden vállalkozónak tudnia kell

Az iparűzési adó (IPA) Magyarországon a vállalkozások egyik legfontosabb helyi adója, amelyet az önkormányzatok szednek be. 2026-ban is érvényben van, és minden olyan vállalkozásnak számolnia kell vele, amely gazdasági tevékenységet végez valamelyik településen. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat az idei évre vonatkozóan.

Mi is az az iparűzési adó?

Az iparűzési adó célja, hogy a helyi önkormányzatok részesüljenek a területükön működő vállalkozások gazdasági eredményéből. Ez az adó hozzájárul az adott település költségvetéséhez, és sokszor fontos szerepet játszik a közszolgáltatások (pl. utak, közvilágítás, hulladékszállítás) finanszírozásában.

Kiknek kell megfizetniük?

Az IPA alanya minden gazdasági tevékenységet végző vállalkozás, ideértve:

  • egyéni vállalkozókat,
  • bt.-ket, kft.-ket, zrt.-ket,
  • szövetkezeteket,
  • külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi telephelyeit.

Fontos, hogy az iparűzési adó szabályok értelmében a KATÁS adóalanyok is jogosultak az iparűzési adó egyszerűsített adóalapjára vonatkozó tételes rendszerét választani, a bevételük nagyságától függően. A kisvállalkozói adósok esetében a KIVA iparűzési adó számítás kapcsán fontos tudni, hogy ebben az esetben az iparűzési adó alapja nem a klasszikus adóalap, hanem a KIVA-alap 20%-kal növelt értéke.

Az iparűzési adó mértéke 2026-ban

2026-ben az iparűzési adó maximális mértéke továbbra is 2%, de az önkormányzatok ettől alacsonyabb kulcsot is alkalmazhatnak. Az adó mértéke településenként eltérhet, van, ahol 0%. Ilyen Csomád is, ami a Budapesthez eső legközelebbi iparűzési adó mentes település.

Hogyan számítják ki az adó alapját?

A leggyakoribb számítás szerint:

Adóalap = Éves nettó árbevétel – Elszámolható költségek (anyagköltség, eladott áruk beszerzési értéke, alvállalkozói díjak, közvetített szolgáltatások)

2026-ban továbbra is lehet választani egyszerűsített adózási módot is a kisvállalkozások számára (pl. KATA-s vagy Átalányadózó egyéni vállalkozók), ahol fix összegű, vagy bevételalapú adózást lehet alkalmazni.

Egyes  2023-as jogszabályváltozások érintették az iparűzési adót is. A törvény bevezette a kisvállalkozó fogalmát.

Ki számít majd kisvállalkozónak?

–  Azon vállalkozó, akinek éves nettó árbevétele nem haladja meg 25 millió forintot, illetve a kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozók esetében, akinek a bevétele éves szinten nem haladta meg a 120 millió forintot. Számukra egyszerűsödik, és sávossá válik az iparűzési adó.

 

Bevételi határ Adóalap Iparűzési adó (2%)
0-12.000.000 Ft 2.500.000 Ft 50.000 Ft
12.000.001-18.000.000 Ft 6.000.000 Ft 120.000 Ft
18.000.001-25.000.000 Ft 8.500.000 Ft 170.000 Ft


Kereskedelmi tevékenység esetén:

Bevételi határ Adóalap Iparűzési adó (2%)
18.000.001-120.000.000 Ft 8.500.000 Ft 170.000 Ft

Az iparűzési adó kiszámításához igényelje IPA kalkulátorunkat

Fontos határidők 2026-ban

  • Éves IPA-bevallás határideje:  május 31.
  • Előlegfizetési határidők: március 15. és szeptember 15.

 

készítette a Company Assistant Service Kft.

NAV elfogadott székhelyszolgáltató

Milyen székhelyszolgáltató fogadható el a NAV számára?

Közzétéve
2026.04.10.

A székhelyszolgáltatás egyre népszerűbb megoldás a vállalkozások körében Magyarországon. Sok cég választja azért, mert nem szeretné a saját lakcímét használni, mások az adminisztráció csökkentése vagy akár az iparűzési adó optimalizálása miatt döntenek mellette.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelten figyeli azokat a cégeket, amelyek székhelyszolgáltatót használnak. Ennek oka egyszerű: a hatóságok számára biztosítani kell, hogy minden vállalkozás elérhető legyen, és működése átlátható maradjon.

Ebben a cikkben bemutatjuk:

  • milyen feltételeknek kell megfelelnie egy székhelyszolgáltatónak
  • mit vizsgál a NAV egy ellenőrzés során
  • milyen hibákat követnek el gyakran a vállalkozások
  • hogyan választható megbízható székhelyszolgáltató

Mi az a székhelyszolgáltatás?

A székhelyszolgáltatás lehetővé teszi, hogy egy vállalkozás a hivatalos cégszékhelyét egy szolgáltató címére jegyezze be.

Ez a cím jelenik meg:

  • a cégjegyzékben
  • a NAV nyilvántartásában
  • a hivatalos dokumentumokon
  • a szerződésekben

A székhely az a hely, ahol:

  • a hivatalos levelek érkeznek
  • a hatóságok kapcsolatba léphetnek a céggel
  • a dokumentumokat tárolják
  • szükség esetén ellenőrzés történhet

A magyar jogszabályok szerint a cég székhelye mindig valós, elérhető hely kell legyen.

Miért figyel a NAV különösen a székhelyszolgáltatásra?

Az elmúlt években a székhelyszolgáltatás rendkívül elterjedtté vált Magyarországon. Sok vállalkozó választja, mert:

  • nem szeretné az otthoni címét nyilvánossá tenni
  • egyszerűbb működést szeretne
  • csökkentené az adminisztrációt
  • optimalizálná az adóterheit

Korábban azonban előfordult, hogy egyes cégek visszaéltek a rendszerrel.

Például:

  • nem vették át a hivatalos leveleket
  • elrejtették a tényleges működésüket
  • tartozások után megszűntek
  • csökkentették a működés átláthatóságát

Ezért a hatóságok ma már sokkal szigorúbban ellenőrzik, hogy egy székhelyszolgáltató valóban megfelel-e a jogszabályoknak.

A székhelyszolgáltatás jogszabályi háttere Magyarországon

A székhelyszolgáltatás működését több magyar jogszabály is szabályozza.

A legfontosabbak:

  • évi V. törvény (Cégtörvény)
  • 7/2017. (VI.1.) IM rendelet a székhelyszolgáltatásról
  • évi LIII. törvény a pénzmosás megelőzéséről

Ezek célja, hogy biztosítsák:

  • a cégek elérhetőségét
  • a hivatalos levelek megfelelő kezelését
  • az átlátható működést

Milyen feltételeknek kell megfelelnie egy NAV által elfogadható székhelyszolgáltatónak?

Nem minden szolgáltató felel meg a NAV elvárásainak. Az alábbi szempontok különösen fontosak.

Valós, fizikailag elérhető székhely

A cég székhelyének valós ingatlannak kell lennie.

A NAV elvárja, hogy:

  • az ingatlan ténylegesen létezzen
  • a hivatalos levelek átvehetők legyenek
  • a cég azonosítható legyen
  • szükség esetén a hatóságok ellenőrzést folytathassanak le.

Egy pusztán „virtuális” vagy nem működő cím nem felel meg a szabályoknak.

Hivatalos levelek kezelése

A székhelyszolgáltató egyik legfontosabb feladata a postakezelés.

A szolgáltatónak:

  • át kell vennie a hivatalos leveleket
  • dokumentálnia kell az átvételt
  • meg kell őriznie a dokumentumokat
  • értesítenie kell a céget

A professzionális szolgáltatók általában biztosítanak:

  • levélszkennelést
  • digitális továbbítást
  • dokumentumtárolást

Ez segít elkerülni, hogy egy vállalkozás ne értesüljön egy fontos, hatósági határidőről.

Hivatalos szerződés és meghatalmazás

A székhelyszolgáltatás csak írásos szerződéssel működhet, amely legalább 1 évre szól.

A szerződésnek tartalmaznia kell:

  • a szolgáltató címét
  • a levelek átvételére vonatkozó meghatalmazást
  • a szolgáltatás részleteit
  • a felek felelősségét

A NAV egy ellenőrzés során ezt a dokumentumot is kérheti.

A cég azonosíthatósága

A hatóságok számára fontos, hogy a cég azonosítható legyen a székhelyen.

Ez általában azt jelenti, hogy:

  • cégtábla megtalálható az épületben egy jól látható helyen
  • a cég neve szerepel a nyilvántartásban
  • dokumentált a székhelyhasználat

Együttműködés a hatóságokkal

A székhelyszolgáltatónak együtt kell működnie a hatóságokkal.

Ez magában foglalja:

  • információadás ellenőrzés esetén
  • dokumentumok bemutatását
  • a cég jelenlétének megerősítését

Ha egy szolgáltató ezt nem teszi meg, az a NAV ezt kockázatként kezelheti.

Pénzmosás elleni szabályok betartása

A székhelyszolgáltatóknak meg kell felelniük a pénzmosás elleni szabályoknak is.

Ezért kötelesek:

  • azonosítani az ügyfeleiket
  • ellenőrizni a cég tényleges tulajdonosait
  • dokumentációt vezetni

Gyakori hibák székhelyszolgáltató választásakor

Sok vállalkozás kizárólag az ár alapján dönt. Ez azonban komoly kockázatokat jelenthet.

Nem megfelelő szolgáltató választása

Ha egy székhelyszolgáltató nem működik jogszerűen, a cég számíthat:

  • NAV ellenőrzésre
  • bírságra
  • A bankoknál magasabb kockázati besorolásra

Szélsőséges esetben akár a cég törlése is előfordulhat.

Rossz postakezelés

Ha a hivatalos levelek nem jutnak el időben a céghez, könnyen előfordulhat:

  • elmulasztott határidő
  • NAV bírság
  • hatósági eljárás

Szélsőséges esetbenez  akár az adószám törlésével is járhat.

„Cégtemető” használata

Vannak olyan címek, ahol takár több ezer cég van bejegyezve valódi működés nélkül.

A NAV és a bankok is gyakran kockázatosnak minősíti ezeket a címeket.

Hogyan válasszunk megbízható székhelyszolgáltatót?

Egy jó szolgáltató nem csak címet ad, hanem stabil hátteret biztosít a vállalkozás működéséhez.

Érdemes olyan partnert választani, aki:

Átlátható működést biztosít

Világosan elmagyarázza a folyamatokat és a postakezelést.

Jogszabálykövető

A szolgáltatás minden ponton megfelel a magyar szabályoknak.

Gyors kommunikációt biztosít

A cég azonnal megkapja a NAV leveleit és a hivatalos értesítéseket.

Tapasztalattal rendelkezik

Egy tapasztalt szolgáltató jól ismeri a NAV elvárásait.

A székhelyszolgáltatás előnyei

Ha a szolgáltatás jogszerű és professzionális, több előnyt is kínál.

Költségoptimalizálás

Amennyiben olyan településen van a szolgáltatás, ahol az iparűzési adó 0%, adót takaríthat meg. Illetve otthonában továbbra is igénybe veheti a rezsitámogatást.

Jogszabályi megfelelés

A vállalkozás biztos lehet benne, hogy megfelel a hatósági elvárásoknak.

Magánélet védelme

A vállalkozást nem az otthonában fogják keresni.

Kevesebb adminisztráció

A hivatalos levelek kezelése szervezetten, megbízhatóan történik.

Gyakori kérdések a székhelyszolgáltatásról

Legális a székhelyszolgáltatás Magyarországon?

Igen, a székhelyszolgáltatás teljesen legális, ha megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és rendelkezik megfelelő szerződéssel.

Ellenőrizheti a NAV a székhelyszolgáltatót?

Igen. A NAV ellenőrizheti, hogy a cég valóban elérhető-e a székhelyén, és hogy a szolgáltató megfelel-e a jogszabályoknak.

Használhatom a lakcímemet cégszékhelyként?

Igen, de sok vállalkozó inkább székhelyszolgáltatót választ a magánélet védelme és a költségek csökkentése miatt.

Befolyásolhatja a székhely az iparűzési adót?

Igen. Magyarországon vannak olyan települések, ahol 0% iparűzési adó van.

Összefoglalás

A székhelyszolgáltatás kényelmes és hatékony megoldás lehet sok vállalkozás számára, de csak akkor, ha a szolgáltató megfelel a NAV elvárásainak.

Egy megbízható székhelyszolgáltató biztosítja:

  • a valós és elérhető címet
  • a megbízható postakezelést
  • a hivatalos szerződést
  • a cég azonosíthatóságát
  • a hatóságokkal való együttműködést
  • a jogszabályi megfelelést

A megfelelő partner kiválasztása nemcsak kényelmi kérdés, hanem a vállalkozás biztonságos és stabil működésének alapja.

készítette a Company Assistant Service Kft.

IPA-mentes székhelyszolgáltatás és jogszerű iparűzési adó optimalizálás

Az iparűzési adómentes székhely jelentése: Adóoptimalizálás jogszerűen

Közzétéve: 2026.03.11.

A vállalkozások eredményességét jelentősen befolyásolja, hogy milyen adóterhekkel és fix költségekkel kell számolniuk. A helyi iparűzési adó, röviden HIPA vagy IPA, sok cég számára az egyik legfontosabb helyi adóteher. Bizonyos vállalkozásoknál a tudatos székhelyválasztás és a 0%-os IPA-település jogszerű kihasználása komoly versenyelőnyt jelenthet.

A társasági adó, az osztalékadó vagy a személyi jellegű közterhek jellemzően a nyereséghez, jövedelemhez vagy foglalkoztatáshoz kapcsolódnak. A helyi iparűzési adó ezzel szemben speciális helyi adó, amelynek alapja fő szabály szerint a nettó árbevételből indul ki, meghatározott csökkentő tételek figyelembevételével.

Ezért fordulhat elő, hogy egy vállalkozás akkor is jelentős iparűzési adót fizet, ha a tényleges nyeresége alacsonyabb. A HIPA így sok cég számára nemcsak adózási, hanem likviditási és versenyképességi kérdés is.

A magyar szabályozás ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben határozzák meg az iparűzési adó mértékét, a törvényi maximumon belül. Vannak települések, ahol az IPA mértéke 0%, ezért megfelelő feltételek mellett az iparűzési adó optimalizálás jogszerű és tudatos üzleti döntés lehet.

1

A HIPA mint fix költségtényező

A helyi iparűzési adó szabályait a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény tartalmazza. A törvény felhatalmazza az önkormányzatokat arra, hogy helyi iparűzési adót vezessenek be, és annak mértékét a jogszabályi keretek között meghatározzák.

A helyi iparűzési adó maximális mértéke általánosan 2%, de az önkormányzat ennél alacsonyabb adókulcsot is megállapíthat, vagy dönthet úgy is, hogy nem vezet be iparűzési adót. Ezért két hasonló árbevételű vállalkozás adóterhe között jelentős különbség lehet pusztán a székhely vagy telephely szerinti település miatt.

A HIPA számításának alapja fő szabály szerint a nettó árbevétel, amelyet bizonyos tételekkel, például az eladott áruk beszerzési értékével, közvetített szolgáltatásokkal, anyagköltséggel vagy alvállalkozói teljesítésekkel lehet csökkenteni. Erről részletesebben az iparűzési adó összefoglalóban érdemes tájékozódni.

Fontos: a 2%-os IPA-kulcs a vállalkozás tényleges nyereségéhez viszonyítva sok esetben ennél nagyobb terhelésnek érződhet, különösen alacsonyabb árrésű vagy magas árbevételű cégeknél.
2

Mit jelent az iparűzési adómentes székhely?

Iparűzési adómentes székhelyről akkor beszélünk, ha a vállalkozás olyan településen rendelkezik székhellyel, ahol az önkormányzat nem vezetett be helyi iparűzési adót, vagy az IPA mértéke 0%.

Ez nem adóelkerülési technika, hanem jogszerű székhelyválasztási és telephely-politikai döntés lehet. Az önkormányzatok saját gazdaságfejlesztési céljaik alapján dönthetnek arról, hogy milyen helyi adókat vezetnek be, és milyen mértékkel.

A vállalkozás szempontjából ugyanakkor nem elég csak azt nézni, hogy a székhely szerinti településen 0% az IPA. Vizsgálni kell azt is, hogy a cég rendelkezik-e más településen telephellyel, fiókteleppel, raktárral, üzlettel, irodával vagy más állandó gazdasági jelenléttel.

A települési adókulcsokat és helyi adókat hivatalos forrásból, például a Magyar Államkincstár helyi adó adatbázisában érdemes ellenőrizni.

Röviden: a 0%-os IPA-székhely akkor jelenthet valódi megtakarítást, ha a vállalkozás működési szerkezete és telephelyei alapján ez jogszerűen kihasználható.
3

Mikor nem elég önmagában a 0%-os székhely?

Az iparűzési adómentes székhely nem minden vállalkozásnál jelent automatikus teljes IPA-mentességet. Ha a vállalkozás más településen is rendelkezik telephellyel vagy olyan állandó üzleti jelenléttel, ahol iparűzési tevékenységet végez, akkor az adóalapot meg kell osztani az érintett települések között.

Ez tipikusan előfordulhat például akkor, ha a cég székhelye 0%-os IPA településen van, de Budapesten vagy más városban irodát, üzlethelyiséget, raktárt, műhelyt, gyárat vagy állandó munkavégzési helyet tart fenn.

Ilyenkor a Htv. szerinti adóalap-megosztási szabályokat kell alkalmazni. A megosztás történhet például személyi jellegű ráfordítások, eszközérték vagy más jogszabályban meghatározott módszer alapján. Erről részletesen külön cikkben írtunk: iparűzési adó megosztás szabályai.

Gyakori félreértés, hogy elég a céget IPA-mentes településre bejegyezni. A valóságban a vállalkozás teljes működési helyzetét kell vizsgálni.
4

Székhelyszolgáltatás adómentes településen

Ha a vállalkozásnak nincs szüksége saját irodára, üzlethelyiségre vagy állandó fizikai jelenlétre egy adott városban, akkor kézenfekvő megoldás lehet egy székhelyszolgáltató igénybevétele. Ez különösen azoknál a vállalkozásoknál lehet előnyös, amelyek digitálisan, tanácsadói, kreatív, informatikai vagy szolgáltatói modellben működnek.

A székhelyszolgáltatás lényege, hogy a szolgáltató biztosítja a vállalkozás hivatalos székhelyét, kezeli a beérkező hivatalos küldeményeket, gondoskodik az iratátvételről, és segíti a vállalkozást abban, hogy a székhellyel kapcsolatos adminisztratív kötelezettségei rendezettek legyenek.

A Company Assistant Service Kft. Csomádon kínál székhelyszolgáltatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek Budapest közelében keresnek rendezett, megbízható és iparűzési adó szempontjából kedvező székhelymegoldást.

A szolgáltatás részleteiről a Company Assistant Service Kft. székhelyszolgáltatási csomagjainál talál információt.

5

A székhelyszolgáltatás jogi garanciái

A székhelyszolgáltatás nem egyszerű címhasználat. A tevékenységre külön jogszabályi keretek vonatkoznak, amelyek célja, hogy a székhely valóban alkalmas legyen a hivatalos iratok fogadására, a cég azonosítására és a jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítésére.

A székhelyszolgáltatás alapvető szabályait a 7/2017. (VI. 1.) IM rendelet tartalmazza. A rendelet többek között előírja, hogy a szerződésben meg kell határozni, milyen iratokat őriznek vagy tartanak rendelkezésre a székhelyen, és biztosítani kell a cégtábla közterületről jól látható elhelyezését is.

A székhelyszolgáltató működésénél fontos a 2017. évi LIII. törvény, vagyis a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzéséről szóló szabályozás is, amely ügyfél-átvilágítási és adminisztratív kötelezettségeket is érinthet.

A székhelyszolgáltatókat a NAV PEI rendszerében is érdemes ellenőrizni.

A megbízható székhelyszolgáltató nemcsak címet ad, hanem jogszabályi megfelelést, iratkezelési rendszert, küldeményátvételt és rendezett adminisztratív hátteret biztosít.
6

Mit érdemes elvárni egy professzionális székhelyszolgáltatótól?

Egy minőségi székhelyszolgáltató kiválasztásakor nemcsak az ár számít. Sokkal fontosabb, hogy a szolgáltató jogszerűen, átláthatóan és hosszú távon is megbízhatóan működjön.

Az alábbi szempontokat mindenképpen érdemes ellenőrizni:

  • szerepel-e a székhelyszolgáltató a NAV nyilvántartásában,
  • rendelkezik-e megfelelő ingatlanhasználati jogosultsággal,
  • biztosított-e a cégtábla szabályos elhelyezése,
  • van-e átlátható szerződéses háttér,
  • hogyan történik a hivatalos küldemények átvétele és továbbítása,
  • milyen gyorsan értesíti az ügyfelet a beérkező iratokról,
  • biztosított-e az iratok megfelelő őrzése és rendelkezésre tartása,
  • van-e tapasztalata hatósági, banki és könyvelői ügyintézések támogatásában.

Ezek a szempontok különösen fontosak akkor, ha a vállalkozás székhelye banki ügyintézés, NAV-ellenőrzés, szerződéskötés vagy hatósági eljárás során is megjelenik.

7

Kinek jelenthet valós versenyelőnyt az IPA-mentesség?

Az iparűzési adómentes székhelyszolgáltatás főként azoknak a vállalkozásoknak lehet igazán előnyös, amelyek tevékenysége nem kötődik szorosan egy konkrét fizikai telephelyhez, üzlethez, gyártóegységhez vagy helyszíni infrastruktúrához.

Különösen jó lehetőség lehet például:

  • egyéni vállalkozóknak,
  • tanácsadó és konzultációs cégeknek,
  • IT- és szoftverfejlesztő vállalkozásoknak,
  • marketing- és kreatív ügynökségeknek,
  • online szolgáltatóknak,
  • projektalapon működő cégeknek,
  • nemzetközi vállalkozások magyarországi képviseleteinek, ha nincs más településen adóköteles telephelyük.

Ezeknél a vállalkozásoknál gyakran a szellemi munka, a digitális működés, az ügyfélkapcsolat és a projektmenedzsment a legfontosabb értékteremtő tényező, nem pedig egy konkrét üzlethelyiség vagy helyhez kötött infrastruktúra.

Ha a vállalkozásnak van más településen állandó telephelye, üzlete, raktára vagy gyártási helyszíne, akkor az IPA-megtakarítás mértékét mindig egyedileg kell kiszámolni.
8

Költséghatékonyság és adminisztratív támogatás

A székhelyszolgáltatás választása nemcsak az iparűzési adó miatt lehet racionális döntés. Sok vállalkozás számára legalább ilyen fontos az adminisztratív terhek csökkentése, a hivatalos levelek biztonságos átvétele, a könyvelővel való gyorsabb együttműködés és a rendezett céges háttér.

Egy professzionális szolgáltató tehermentesítheti a cégvezetést a postai ügyintézés, iratkezelés és székhelyhez kapcsolódó mindennapi adminisztráció jelentős része alól. Ez különösen hasznos lehet akkor, ha a vállalkozó sokat dolgozik ügyfeleknél, külföldön, home office-ban vagy több projekten párhuzamosan.

A stabil, kiszámítható fenntartási költség és a rendezett székhely hosszú távon támogatja a vállalkozás likviditását, működési biztonságát és piaci versenyképességét.

Ha szeretné megbecsülni a lehetséges iparűzési adómegtakarítást, érdemes használni az iparűzési adó kalkulátort.

9

Mit vizsgáljon meg székhelyváltás előtt?

Mielőtt a vállalkozás IPA-mentes településre helyezné át a székhelyét, érdemes több kérdést is átbeszélni könyvelővel, adótanácsadóval vagy székhelyszakértővel.

  • Van-e a cégnek más településen telephelye vagy fióktelepe?
  • Hol történik a tényleges munkavégzés?
  • Hol vannak az alkalmazottak, eszközök, raktárak vagy irodák?
  • Mekkora jelenleg az éves iparűzési adóteher?
  • Hogyan kellene megosztani az adóalapot több település között?
  • Mekkora lenne a székhelyszolgáltatás éves költsége?
  • Van-e banki, hatósági vagy szerződéses kockázata a székhelyváltásnak?
  • Biztosított-e a hivatalos iratok átvétele és továbbítása?

A jó döntés alapja nem az, hogy egy településen 0% az IPA, hanem az, hogy a vállalkozás teljes működése alapján mekkora jogszerű megtakarítás érhető el.

Összegzés: az IPA-mentes székhely versenyelőny lehet, ha tudatos döntés áll mögötte

Az iparűzési adómentes székhelyszolgáltatás nem adóelkerülés, hanem megfelelő esetben jogszerű és tudatos adótervezési lehetőség. A helyi iparűzési adó mértékét az önkormányzatok határozzák meg, ezért a székhelyválasztásnak valódi pénzügyi hatása lehet.

Ugyanakkor minden vállalkozás helyzete egyedi. Ha a cég más településen is rendelkezik telephellyel, fiókteleppel vagy jelentős gazdasági jelenléttel, akkor az adóalap-megosztás szabályait is figyelembe kell venni.

A székhelyszolgáltatás akkor jelent valódi értéket, ha nemcsak címet biztosít, hanem jogszabályi megfelelést, rendezett iratkezelést, gyors kommunikációt és stabil adminisztratív hátteret is. A Company Assistant Service Kft. székhelyszolgáltatási csomagjai azoknak a vállalkozásoknak szólnak, amelyek iparűzési adó szempontjából kedvező, mégis megbízható és professzionális székhelymegoldást keresnek.

2026-os adóváltozások vállalkozásoknak áfa KIVA szocho és átalányadózás

Vállalkozásokat érintő 2026-os adó- és számviteli változások

Közzétéve: 2025.12.10.

A 2026-os év több fontos adózási és számviteli változást hoz a vállalkozások számára. A módosítások jelentős része a mikro- és kisvállalkozásokat érinti, de vannak olyan szabályok is, amelyek társas vállalkozásoknál, KIVA-s cégeknél, társaságiadó-alanyoknál vagy IFRS szerint beszámolót készítő vállalatoknál lehetnek lényegesek.

A 2026-os adóváltozások egyik fő iránya az adminisztráció egyszerűsítése és a kisebb vállalkozások terheinek csökkentése. Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára, kedvezőbbé válik az átalányadózás, csökken a főfoglalkozású vállalkozók minimális szochoalapja, és több vállalkozás számára válhat elérhetővé a kisvállalati adó, vagyis a KIVA.

Emellett a társasági adóban is megjelennek olyan könnyítések, amelyek a bevallási és előlegfizetési gyakoriságot érintik. A számviteli szabályoknál a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló értékhatárainak emelése jelenthet adminisztrációs könnyítést, míg az IFRS-t alkalmazó vállalkozásoknak a 2026-tól hatályos standardmódosításokra kell figyelniük.

Ebben a cikkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat, külön kitérve arra is, hogy a vállalkozásoknak miért érdemes időben egyeztetniük könyvelővel vagy adótanácsadóval, és hogyan kapcsolódhat mindez az iparűzési adó optimalizálás kérdéséhez.

1

Alanyi áfamentesség: 20 millió Ft-ra nő az értékhatár

2026. január 1-jétől az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 18 millió forintról 20 millió forintra emelkedik. Ez különösen a mikro- és kisvállalkozások, egyéni vállalkozók és kisebb szolgáltatók számára lehet fontos könnyítés.

A 2026-ra vonatkozó alanyi adómentesség akkor választható, ha a vállalkozás a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel, és a 2025-ös, illetve a 2026-ban várható bevétele sem haladja meg a 20 millió forintos értékhatárt.

Az aktuális feltételekről a NAV alanyi adómentesség értékhatárának emeléséről szóló tájékoztatójában lehet részletesen tájékozódni.

Fontos: az alanyi áfamentesség nem minden vállalkozásnak automatikusan előnyös. Döntés előtt érdemes megvizsgálni az ügyfélkört, a költségszerkezetet, a beszerzések áfatartalmát és a várható bevételt is.
2

Átalányadózás: 45%-ra nő az általános költséghányad

Az átalányadózó egyéni vállalkozóknál 2026-tól kedvező változás, hogy a leggyakoribb, korábban 40%-os általános költséghányad 45%-ra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkora bevétel mellett alacsonyabb jövedelem keletkezhet, ami kedvezőbb adózási helyzetet eredményezhet.

A NAV tájékoztatása szerint a 45%-os költséghányad 2027-től tovább emelkedik 50%-ra. Ezért azoknak az egyéni vállalkozóknak, akik átalányadózásban gondolkodnak, érdemes 2026-ra és 2027-re előre is kalkulálniuk.

Az átalányadózás 2026-os szabályairól a NAV átalányadózásról szóló tájékoztatója ad hivatalos kiindulópontot.

Gyakorlati tanács: az átalányadózás választása előtt érdemes könyvelővel kiszámolni, hogy a vállalkozás bevétele, költségszerkezete és ügyfélköre alapján valóban ez-e a legkedvezőbb adózási forma.
3

Szocho és járulékok: csökkenhet a minimális teher

2026-tól a főfoglalkozású egyéni és társas vállalkozók esetében csökken a havonta minimálisan fizetendő szociális hozzájárulási adó alapja. A korábbi 112,5%-os szorzó helyett a szocho alapja a minimálbér vagy garantált bérminimum 100%-ához igazodik.

Ez a változás bizonyos vállalkozóknál érezhető könnyítést jelenthet, különösen azoknál, akik főállású vállalkozóként a minimális járulékalapok alapján teljesítik közterheiket.

Fontos változás az is, hogy 2026-tól nemcsak az átalányadózóknak, hanem a vállalkozói jövedelem szerint adózó egyéni vállalkozóknak is elegendő lehet negyedévente bevallaniuk a tb-járulékot és a szochót.

A minimálbérhez és garantált bérminimumhoz kötött adó- és járulékalapok változása több területet is érinthet, ezért az év elején célszerű friss kalkulációt kérni a könyvelőtől.
4

KIVA: több cég választhatja a kisvállalati adót

2026-ban kedvezőbbé válik a KIVA, vagyis a kisvállalati adó választása is. A belépési feltételek bővülnek, így több olyan társas vállalkozás is megvizsgálhatja ezt az adózási formát, amely korábban már nem fért bele a határokba.

A NAV aktuális KIVA információs füzete szerint a KIVA választásának egyik fő feltétele, hogy a vállalkozás átlagos statisztikai állományi létszáma várhatóan ne haladja meg a 100 főt, a bevétele és mérlegfőösszege pedig a 6 milliárd forintot.

A részletszabályokról a NAV kisvállalati adóról szóló információs füzetében lehet tájékozódni.

A KIVA sok vállalkozásnak kedvező lehet, de nem minden esetben jobb a társasági adónál. Döntés előtt érdemes megvizsgálni a bérköltséget, az osztalékterveket, a beruházásokat és a várható eredményt is.
5

Társasági adó: könnyítés az adóelőlegeknél

2026-tól több társaságiadó-alany számára jelenthet könnyítést, hogy a negyedéves társasági adóelőlegfizetésre vonatkozó határ 5 millió forintról 20 millió forintra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy több cég kerülhet át havi előlegfizetés helyett ritkább, negyedéves előlegfizetésre.

Naptári éves adózóknál az új szabály gyakorlati hatása 2026-ban, a 2025. évi adófizetési kötelezettség alapján megállapított előlegeknél jelentkezhet.

A társasági adóval kapcsolatban továbbra is fontos az előlegfizetési kötelezettségek, a kedvezmények, a K+F jellegű tételek és az esetleges beruházási adókedvezmények körültekintő kezelése. Nagyobb vagy összetettebb vállalkozásoknál ezekről mindenképpen érdemes adótanácsadóval egyeztetni.

A társasági adóelőleg-fizetés ritkulása adminisztrációs könnyítést jelenthet, de a cash-flow tervezés továbbra is fontos, mert a negyedéves befizetések összege nagyobb lehet.
6

Számviteli könnyítés: nőnek a mikrogazdálkodói értékhatárok

2026-ban emelkednek a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolókészítés értékhatárai is. A NAV összefoglalója alapján a mérlegfőösszegre vonatkozó határ 150 millió forintról 180 millió forintra, az éves nettó árbevételre vonatkozó határ pedig 300 millió forintról 360 millió forintra nő.

Ez több kisebb vállalkozás számára teheti elérhetővé az egyszerűsített beszámolókészítést, amely csökkentheti az adminisztrációt és egyszerűbb számviteli működést eredményezhet.

Fontos azonban, hogy a beszámolókészítési forma kiválasztása nem csak méretkérdés. Figyelembe kell venni a vállalkozás tulajdonosi szerkezetét, finanszírozási igényeit, banki kapcsolatait, pályázati terveit és a jövőbeni növekedést is.

7

IFRS: mire figyeljenek az IFRS szerinti beszámolót készítő cégek?

Az IFRS-t alkalmazó vállalkozásoknál 2026-ban nem teljes rendszert átalakító változásokról, hanem inkább célzott standardmódosításokról érdemes beszélni. Ezek közül kiemeltek az IFRS 9 és IFRS 7 módosításai, amelyek a pénzügyi instrumentumok besorolásához, értékeléséhez és közzétételéhez kapcsolódnak.

Az IASB 2024-ben adta ki az IFRS 9 és IFRS 7 módosításait, amelyek 2026. január 1-jén vagy azt követően kezdődő éves beszámolási időszakokra hatályosak. A módosítások érinthetik például az elektronikus fizetési rendszereken keresztül rendezett kötelezettségek kezelését, a pénzügyi eszközök szerződéses cash flow-jellemzőinek vizsgálatát, valamint bizonyos közzétételi követelményeket.

Az IFRS Foundation összefoglalója szerint 2026. január 1-jétől több új követelmény is hatályba lép, köztük az IFRS 9 és IFRS 7 módosításai, valamint az Annual Improvements to IFRS Accounting Standards—Volume 11. Erről részletesebben az IASB IFRS 9 és IFRS 7 módosításokról szóló tájékoztatójában lehet olvasni.

IFRS-t alkalmazó cégeknél a 2026-os beszámoló előtt érdemes auditorral és számviteli szakértővel egyeztetni, különösen akkor, ha a vállalkozás pénzügyi instrumentumokat, csoporton belüli finanszírozást vagy összetettebb finanszírozási struktúrákat használ.
8

Iparűzési adó: ne csak az országos adóváltozásokat figyelje

A 2026-os adóváltozások áttekintésekor sok vállalkozás elsősorban az áfára, szochóra, átalányadóra, KIVA-ra vagy társasági adóra figyel. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a helyi iparűzési adóról sem, amely sok cég számára továbbra is jelentős költségtényező lehet.

Az iparűzési adó mértéke településenként eltérhet, és vannak olyan települések, ahol az IPA mértéke 0%. Ezért a székhelyválasztás vagy székhelyváltás bizonyos vállalkozásoknál adóoptimalizálási lehetőséget is jelenthet.

Ha szeretné megnézni, hogy az Ön vállalkozása esetében mekkora megtakarítás érhető el, érdemes használni az iparűzési adó kalkulátort, illetve áttekinteni az iparűzési adó optimalizálás lehetőségét.

Fontos: az iparűzési adómentes székhely nem minden vállalkozásnak jelent automatikus teljes adómegtakarítást. Ha a cégnek más településen telephelye vagy fióktelepe van, az adóalap-megosztási szabályokat is vizsgálni kell.
9

Mit érdemes átnézni 2026 elején?

A 2026-os változások miatt minden vállalkozásnak érdemes év elején egyeztetnie könyvelőjével. Nem biztos, hogy minden módosítás érinti a céget, de több olyan szabály van, amely kedvezőbb adózást vagy egyszerűbb adminisztrációt eredményezhet.

  • Megéri-e az alanyi áfamentesség választása vagy megtartása?
  • Átalányadózóként kedvezőbb lesz-e a 45%-os költséghányad?
  • Főfoglalkozású vállalkozóként hogyan változik a szocho- és járulékteher?
  • Érdemes-e KIVA-ra váltani vagy KIVA-ban maradni?
  • Érinti-e a céget a társasági adóelőleg-fizetés gyakoriságának változása?
  • Alkalmazható-e egyszerűbb beszámolókészítési forma?
  • Van-e iparűzési adómegtakarítási lehetőség székhelyváltással?
  • IFRS-es cégként kell-e számviteli vagy közzétételi változásokra készülni?

Az év eleji adózási áttekintés azért is hasznos, mert a kedvezőbb adózási módok egy részét határidőhöz kötötten lehet választani, más esetekben pedig a döntés egész évre vagy akár több évre is hatással lehet.

Összegzés: 2026-ban érdemes tudatosan újratervezni az adózást

A 2026-os adó- és számviteli változások több vállalkozás számára hozhatnak könnyítést. Az alanyi áfamentesség értékhatárának emelése, az átalányadózás kedvezőbb költséghányada, a szochoalap csökkenése, a KIVA-határok bővülése és a társasági adóelőleg-fizetés egyszerűsödése mind olyan terület, amelyet érdemes áttekinteni.

Ugyanakkor minden vállalkozás helyzete egyedi. Ami az egyik cégnek kedvező változás, az a másiknak akár semleges vagy kevésbé előnyös is lehet. Ezért a döntéseket nem érdemes általános cikkek alapján meghozni, hanem könyvelővel, adótanácsadóval vagy számviteli szakértővel egyeztetve.

A helyi iparűzési adó és a székhelyválasztás kérdését sem érdemes kihagyni az éves adótervezésből. A Company Assistant Service Kft. székhelyszolgáltatási csomagjai azoknak a vállalkozásoknak kínálnak megoldást, amelyek rendezett, ellenőrizhető és iparűzési adó szempontjából is kedvező székhelyet keresnek.

hogyan csokkenthetik a vallalatok a koltsegeiket

Hogyan csökkenthetik a vállalatok a költségeiket vállalatcsoporton belüli finanszírozással?

Közzétéve
2025.11.07.

Egy új vállalkozás indítása egy mindig izgalmas, ugyanakkor az egyik legnagyobb kihívás a kezdeti költségek kezelése. Ez igaz akkor is, ha egy külföldi vállalkozás szeretne Magyarországon leányvállalatot vagy képviseletet indítani. Az irodahelyiség biztosításától kezdve a szakmai szolgáltatások igénybevételéig ezek a kezdeti kiadások gyorsan felhalmozódhatnak. Szerencsére a vállalatcsoporton belüli finanszírozás (intercompany financing) hatékony megoldást kínálhat a költségek csökkentésére, és nemcsak a kritikus korai szakaszban, hanem a későbbiekben is.

Vállalatcsoporton belüli finanszírozás mint költségcsökkentési stratégia

Ha egy induló vállalkozásnak még nincs elegendő tőkéje az alapvető költségek – például az irodai szolgáltatások vagy adminisztratív támogatás – fedezésére, az anyavállalat átvállalhatja ezeket a kiadásokat. Ez az módszer pedig lehetővé teszi, hogy az új vállalkozás pénzügyi késedelem nélkül elinduljon, miközben a tulajdonjog és az operatív irányítás továbbra is a tulajdonosnál marad.

Adóelőnyök határon átnyúló számlázással

Amennyiben a fizető fél EU-n belüli külföldi cég, a szolgáltatások számlázása áfa (általános forgalmi adó) nélkül történhet. További kedvezményt jelenthet, ha a vállalkozás Magyarországon olyan településen rendelkezik székhellyel, ahol nincs helyi iparűzési adó. Így a vállalkozás nemcsak a helyi, akár 2%-os iparűzési adót takaríthatja meg, hanem elkerülheti a belföldi szolgáltatásokra vonatkozó 27%-os áfát is.

A vállalatcsoporton belüli finanszírozás előnyei

Azonnali forrásokhoz jutás:

  • Az induló vállalkozások a korlátozott kezdőtőke ellenére is fedezni tudják a szükséges kiadásokat.

Csökkentett adóteher:

  • A határon átnyúló számlázás révén az áfafizetési kötelezettség megszűnhet vagy jelentősen csökkenhet.

Jobb cash flow menedzsment:

  • A vállalatcsoporton belüli kifizetések révén a startupok több erőforrást fordíthatnak növekedésre és innovációra a korai működési költségek helyett.

Összegzés

A helyi iparűzési adómentes székhely kiválasztása és a vállalatcsoporton belüli finanszírozás alkalmazása gyakorlati módja annak, hogy egy külföldi vállalkozás csökkentse induló költségeit, és a sikeres üzletépítésre összpontosítson. E lépések gondos megtervezésével a vállalkozók pénzügyi és működési előnyöket is szerezhetnek hosszú távon is.


készítette a Company Assistant Service Kft.

székhelyszolgáltatás 2025-ben

Székhelyszolgáltatás 2025-ben

A cég székhelyének kiválasztása ma már jóval többről szól, mint egy adminisztratív cím megadásáról. Egy megbízható székhelyszolgáltató jogszerű hátteret, biztonságos postakezelést, rendezett iratkezelést és kiszámítható működést biztosíthat. Bizonyos vállalkozásoknál pedig az iparűzési adó szempontjából is komoly pénzügyi előnyt jelenthet.

Sok cégvezető akkor kezd székhelyszolgáltatót keresni, amikor cégalapítás előtt áll, saját lakcímét nem szeretné céges címként használni, vagy jelenlegi székhelyét túl kockázatosnak, kényelmetlennek vagy drágának érzi.

A jó székhelyszolgáltatás azonban nemcsak arról szól, hogy a vállalkozás kap egy címet a cégkivonatba. A székhely a vállalkozás hivatalos elérhetősége, ahová hatósági, önkormányzati, banki és üzleti küldemények érkezhetnek. Ha ezek kezelése nincs rendben, abból könnyen határidőcsúszás, bírság, banki kellemetlenség vagy hatósági probléma lehet.

Ebben a cikkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni, ha nemcsak címet, hanem valódi biztonságot keres, és hogyan kapcsolódhat a székhelyválasztás az iparűzési adó optimalizálás kérdéséhez.

1

Mire jó valójában a székhelyszolgáltatás?

A székhelyszolgáltatás első ránézésre sokaknak postakezelést jelent. A gyakorlatban azonban ennél jóval többről van szó. Egy professzionális szolgáltató olyan hivatalos címet biztosít, amely megfelel a székhellyel kapcsolatos jogszabályi elvárásoknak, és ahol a cég hivatalos küldeményeinek kezelése rendezett módon történik.

A székhelyszolgáltatás része lehet többek között:

  • hivatalos küldemények átvétele,
  • ügyfél értesítése a beérkező levelekről,
  • postai és hatósági iratok kezelése,
  • cégtábla szabályos elhelyezése,
  • iratok rendelkezésre tartása a szerződésben meghatározott módon,
  • együttműködés hatósági megkeresés vagy székhelyellenőrzés esetén,
  • adminisztratív háttértámogatás a cégvezető és a könyvelő számára.

Ez különösen fontos olyan vállalkozásoknál, ahol a cégvezető nem szeretné saját lakcímét megadni, sokat utazik, home office-ból dolgozik, vagy nincs szüksége saját irodára.

Röviden: a jó székhelyszolgáltatás nem egyszerű címhasználat, hanem a vállalkozás hivatalos működésének biztonsági háttere.
2

Miért nem elég az, hogy „legyen egy cím”?

A cég székhelye a vállalkozás hivatalos címe. Ide érkezhetnek a NAV, az önkormányzat, a bíróság, a bankok, közjegyzők, ügyvédek és üzleti partnerek küldeményei is. Ezek között lehetnek határidős iratok, felszólítások, adóügyi értesítések vagy banki megkeresések.

Ha egy hivatalos levél nem kerül időben átvételre, vagy a cégvezető késve értesül róla, az akár bírságot, adategyeztetési problémát, hatósági eljárást vagy banki kellemetlenséget is okozhat.

Ezért fontos, hogy a székhelyszolgáltató ne csak egy bejegyezhető címet biztosítson, hanem legyen mögötte valós iroda, működő postakezelési rendszer, gyors értesítés és átlátható szerződéses háttér.

A székhely akkor biztonságos, ha a cég hivatalos levelei nem kallódnak el, és a cégvezető időben értesül minden fontos megkeresésről.
3

Milyen jogszabályi háttér vonatkozik a székhelyszolgáltatásra?

A székhelyszolgáltatás Magyarországon jogszerű, szabályozott tevékenység. Az alapvető szabályokat a 7/2017. (VI. 1.) IM rendelet tartalmazza.

A rendelet alapján a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cég és a székhelyet biztosító szolgáltató között írásbeli megbízási szerződést kell kötni. A szerződésnek és a működésnek ki kell térnie többek között a székhely biztosítására, az iratok kezelésére, a cégtábla elhelyezésére és a küldemények átvételével kapcsolatos feladatokra.

A székhelyszolgáltatóknál a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzéséről szóló szabályok is megjelenhetnek, ezért a megbízható szolgáltató az ügyfél-átvilágítási és nyilvántartási kötelezettségeket is komolyan veszi. A vonatkozó szabályozás egyik fontos jogszabálya a 2017. évi LIII. törvény.

A székhelyszolgáltatás nem informális megállapodás. Jogszerű működéshez írásos szerződés, megfelelő ingatlanhasználati háttér, postakezelés és hatósági együttműködés szükséges.
4

Milyen kötelezettségei vannak egy székhelyszolgáltatónak?

Egy megbízható székhelyszolgáltató működésének több fontos eleme van. Ezek nem csupán kényelmi szolgáltatások, hanem a szabályos működés alapjai.

A szolgáltatótól elvárható többek között:

  • írásbeli szerződés megkötése az ügyféllel,
  • szabályos és ellenőrizhető székhely biztosítása,
  • cégtábla elhelyezése,
  • hivatalos küldemények átvétele,
  • ügyfél gyors értesítése a beérkező iratokról,
  • iratok szerződés szerinti kezelése és rendelkezésre tartása,
  • együttműködés hatósági megkeresések és ellenőrzések esetén,
  • a jogszabályi megfelelés dokumentált biztosítása.

Ezek hiánya kockázatot jelenthet. Ha a szolgáltató nem elérhető, nem kezeli megfelelően a postát, nincs valós irodai háttér, vagy nem működik átláthatóan, az az ügyfél cégét is kellemetlen helyzetbe hozhatja.

Egy székhelyszolgáltató minőségét nem az ára mutatja meg először, hanem az, hogy mennyire rendezett, gyors, dokumentált és jogszerű a működése.
5

Hogyan ellenőrizhető egy székhelyszolgáltató?

Székhelyszolgáltató választásakor érdemes több szempontot is ellenőrizni. Az egyik legfontosabb, hogy a szolgáltató szerepel-e a NAV PEI székhelyszolgáltatói nyilvántartásában.

Emellett érdemes megnézni, hogy a szolgáltató valóban azon a településen és azon az ingatlanon működik-e, ahol a székhelyet biztosítja. Különösen fontos ez akkor, ha a vállalkozás iparűzési adó szempontból kedvező, például 0%-os IPA településen keres székhelyet.

Ellenőrizendő szempontok:

  • valós, ellenőrizhető iroda működik-e a címen,
  • rendezett-e az ingatlanhasználati háttér,
  • van-e átlátható szerződés,
  • milyen gyorsan értesítenek a beérkező levelekről,
  • hogyan történik a levelek továbbítása,
  • van-e ügyfélszolgálati vagy adminisztratív támogatás,
  • van-e tapasztalatuk könyvelőkkel, ügyvédekkel, bankokkal és hatósági ügyekkel való együttműködésben.
A túl olcsó, átláthatatlan vagy nehezen ellenőrizhető székhelyszolgáltatás hosszú távon nagyobb kockázatot jelenthet, mint amekkora megtakarítást rövid távon kínál.
6

Iparűzési adó és székhelyválasztás

A székhely kiválasztása iparűzési adó szempontból is fontos lehet. A helyi iparűzési adó, röviden HIPA vagy IPA, helyi adó, amelynek bevezetéséről és mértékéről az adott önkormányzat dönt, legfeljebb 2%-os mértékig.

Ez azt jelenti, hogy egyes településeken az IPA mértéke 2%, máshol alacsonyabb, bizonyos településeken pedig 0%. Ha egy vállalkozás olyan településen rendelkezik székhellyel, ahol nincs vagy 0% az iparűzési adó, az megfelelő feltételek mellett jelentős megtakarítást eredményezhet.

Fontos azonban, hogy a 0%-os IPA-székhely nem minden vállalkozásnál jelent automatikus teljes adómentességet. Ha a cégnek más településen telephelye, fióktelepe, üzlete, irodája, raktára vagy más állandó gazdasági jelenléte van, akkor az iparűzési adó megosztás szabályait is vizsgálni kell.

Az aktuális települési adókulcsokat érdemes a Magyar Államkincstár helyi adó adatbázisában ellenőrizni.

A székhelyválasztás akkor jó adózási döntés, ha a vállalkozás tényleges működése, telephelyei és adóalap-megosztása is összhangban van vele.
7

Milyen vállalkozásoknak lehet különösen előnyös?

A székhelyszolgáltatás főként azoknak a vállalkozásoknak lehet praktikus és költséghatékony megoldás, amelyeknek nincs szükségük saját irodára vagy állandó ügyfélfogadási helyre.

Különösen jó választás lehet például:

  • tanácsadó cégeknek,
  • IT- és szoftverfejlesztő vállalkozásoknak,
  • marketing- és kreatív ügynökségeknek,
  • online szolgáltatóknak,
  • webáruházaknak, ha nincs más településen raktáruk vagy üzlethelyiségük,
  • egyéni vállalkozóknak és kisebb szolgáltató cégeknek,
  • olyan vállalkozásoknak, amelyek gyakran dolgoznak home office-ból vagy ügyfeleknél.

Ezeknél a cégeknél a saját iroda fenntartása sokszor indokolatlan fix költség lenne, miközben a hivatalos levelek átvétele, a jogszerű székhelyhasználat és a megbízható adminisztratív háttér továbbra is fontos.

8

Miben segít egy megbízható székhelyszolgáltató?

Egy jól működő székhelyszolgáltató több terhet is levesz a cégvezető válláról. A szolgáltatás lényege nem az, hogy a vállalkozó „eltűnjön” a hatóságok elől, hanem éppen az, hogy a cég hivatalos elérhetősége rendezett, dokumentált és kiszámítható legyen.

Egy megbízható szolgáltató:

  • biztosítja a jogszerűen használható székhelyet,
  • kezeli a hivatalos küldeményeket,
  • időben értesíti az ügyfelet a fontos levelekről,
  • segíti a könyvelővel és ügyvéddel való gördülékeny együttműködést,
  • csökkenti a postai ügyintézésből eredő kockázatokat,
  • átlátható szerződéses és adminisztratív hátteret ad,
  • szükség esetén együttműködik hatósági megkeresés során.

Ez különösen fontos azoknál a vállalkozásoknál, ahol a cégvezető nem minden nap érhető el egy fizikai irodában, vagy ahol a hivatalos levelek átvétele korábban problémát okozott.

9

Milyen hibákat érdemes elkerülni?

Székhelyszolgáltató választásakor több gyakori hibát is érdemes elkerülni. Ezek később adminisztratív, adózási vagy banki kellemetlenséget okozhatnak.

  • Ne válasszon kizárólag ár alapján.
  • Ne szerződjön olyan szolgáltatóval, amelynek nincs ellenőrizhető irodája.
  • Ne hagyja figyelmen kívül a NAV PEI nyilvántartást.
  • Ne fogadjon el átláthatatlan szerződési feltételeket.
  • Ne kezelje automatikusnak az IPA-megtakarítást.
  • Ne felejtse el egyeztetni a könyvelővel a NAV- és önkormányzati bejelentéseket.
  • Ne hagyja rendezetlenül az iratőrzési hely és a központi ügyintézés helyének kérdését.

Ha ezekre a szempontokra figyel, sok későbbi problémát megelőzhet, és valóban olyan székhelyet választhat, amely biztonságos alapot jelent a vállalkozás működéséhez.

10

Company Assistant Service Kft.: székhelyszolgáltatás Csomádon

A Company Assistant Service Kft. Csomádon kínál székhelyszolgáltatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek Budapest közelében keresnek rendezett, megbízható és iparűzési adó szempontjából is kedvező székhelymegoldást.

A szolgáltatás célja, hogy a vállalkozások ne csak bejegyezhető címet kapjanak, hanem olyan adminisztratív hátteret is, amely segíti a biztonságos működést, a hivatalos levelek kezelését, a könyvelővel való együttműködést és a határidős ügyek gyorsabb intézését.

Ha cégindításon gondolkodik, székhelyváltást tervez, vagy szeretné felülvizsgálni jelenlegi székhelyszolgáltatását, érdemes megnézni a Company Assistant Service Kft. székhelyszolgáltatási csomagjait.

Összegzés: a székhely ma már nem csak cím a cégkivonatban

A székhely a vállalkozás hivatalos működésének egyik alapja. Ha a székhelyszolgáltatás jól működik, biztonságosabbá teheti a postakezelést, csökkentheti az adminisztratív terheket, segítheti a hatósági megfelelést, és bizonyos vállalkozásoknál akár iparűzési adó szempontból is kedvezőbb működést eredményezhet.

A döntés előtt azonban nem elég azt nézni, hogy hol a legolcsóbb a szolgáltatás. Fontos a jogszabályi megfelelés, az ellenőrizhető iroda, a gyors kommunikáció, a NAV PEI nyilvántartás, az iratkezelési háttér és az, hogy a székhely illeszkedjen a vállalkozás tényleges működéséhez.

Ha nemcsak címet, hanem valódi biztonságot keres, olyan székhelyszolgáltatót érdemes választani, amely hosszú távon is megbízható adminisztratív és szakmai hátteret biztosít.